SUHANJ! Futam a Telekom Vivicittán

Nos, hát túl vagyok életem első futóversenyén, ami azért érdekes, mert reggel még fogalmam se volt, hogy én ma futóversenyre megyek. Más terveim voltak, de a mottóm mostanában az újratervezés. És egy picit se bánom, hogy így alakult. Sőt!
Félreértések elkerülése végett: nem én tekertem, ahhoz 750 mm-es táv kéne, na jó, max 7,5 m-es. A 750 m Suhanj stílusban és színekben ment, azaz anyám futott, én meg veszettül kapaszkodtam. Ez a kocsi nem futó kocsi, és azért ráz rendesen. De a 7:21-es időnkkel kb a középmezőnyben végeztünk, úgyhogy halálosan büszke vagyok magunkra.
És amíg a rajtra vártunk a sok száz résztvevő között és azt figyeltem, milyen sok az önkéntes segítő, úgy éreztem, mégse reménytelen ez az ország. Úgyhogy globálisan is: büszke vagyok magunkra.