Post, humusz

1.
Álmodj magadnak, kedvesem,
Nagybetűs címet,
Hogy feladata teljesítése közben
Vagy tragikus hirtelenséggel,
Esetleg álmában, váratlanul…
De azért tudd, hogy inkább
Hosszantartó, súlyos betegség
És hosszas szenvedés után,
Megváltásként érte,
És talán valaki imádkozott érte.

2.
Idővel elfogy minden,
A hús a csontról, a bőr alól,
A vér az érből, az élettérből
Két négyzetméter marad
Kis jóindulattal, egy kórházi ágy,
S néha egy nagy-nagy kirándulás,
A WC-t még eléred talán,
Vagy már azt sem,
Köldökzsinór helyett dréncsövek,
A fájdalmat csillapítják és mint
Egy félig rágott rágógumit nyújtják
Az életed – ennyit tesz érted
A Nagy Szent Orvostudomány.


3.
Hogy ajándék minden nap, amit megélsz?
Csak karácsony előtti, cetli-húzós,
Nem-szeretem ember vette ajándék ez,
Kötelező mellékízzel.
Nem jó adni, és nem jó kapni sem.

 

4.
Aztán megtanulsz hazudni. Azt mondod, menned kell, és menned kell, mert nem bírod tovább. Hosszú, félhomályos folyosókon át, valami szabadság-illúzió felé, a portás rád köszön, viszlát, és hamarabb látod viszont, mint szeretnéd. Kint süt a Nap, idegesít, hogy a szemedbe tűz pofátlanul, nincs az időben semmi együttérzés, sehol egy bánatos szürke felhő, semmi szimbolika, süt a Nap, mész az árnyékod után, de nem éred utol soha, csak kergeted. Összekeveredik a jelen a múlttal és a jövővel, hajdan volt látogatások, rég eltűnt emberek, rokonok, barátok, ismerősök, Micimackó és a Nyuszi, minden összefügg mindennel és hasonló közhelyek. Tehetetlen vagy, mint egy nyolcszáz-hetvenhat részes szappanopera szenvelgő szereplője, tudod, mi jön még (a forgatókönyv mindig ugyanaz) de nem szállhatsz ki – a nagy drámákat más színházban játsszák.


5.
Kéne már egy kis
Kispolgári luxus, rám férne már
Mondjuk egy csendes vasárnap délután,
Egy tál kávé, egy csésze sütemény,
Félhomály, a kandallóban
Doromboló macska, kezemben
Konzervatív pletykalap,
Elszunnyadok –
Az autó hátsó ülésén,
Valahonnan megyünk valahová,
Át a városon aztán
Felébredek –
A szélvédőre száradt esőcseppeket
Kapirgáló benzinkutas néz velem
Farkasszemet.


6.
Rossz látni, hogy a teli bögre napról napra nehezebb
És a szobában a levegő – rossz rím – egyre kevesebb.
Vajon hány milligramm morphium van
Egy együtt érző félmosolyban?


7.
Valami félig gondolt, aljas gondolat,
Egy gonosz kis hátsó szándék,
Hogy porból lettünk és porrá leszünk,
Humusz és szerves hulladék, ez jó talaj
Néhány eltévedt, kósza sornak,
Hát töröm a fejem és a szentséget,
Ha már semmit sem tisztelek.


8.
Nincs semmi bajom a halállal,
Semmi, csak az, hogy gonosz.
Itt járkál a ház körül,
Jön-megy, benéz az ablakon,
Mint egy buta, kíváncsi szomszéd.
Vár.
Várja, hogy elfogyjál.
Várja, hogy húsz kilónál kevesebb legyél,
Hogy ne kelljen pótdíjat fizetnie a testsúlyodért.

(Megjelent: Karnislovagok c. antológiában, 2000)