Mintha várta volna

Mintha várta volna. Húst sütött, malacot. Sok volt és zsíros. Még maradt a tálban. Krumplipürét ettek hozzá és kenyeret is. Csöngött a telefon de nem nyúlt a kagyló után. A nagymama vette fel, ő beszélt. A rádióban híreket mondtak, az udvaron a szomszédok veszekedtek. Próbált nem figyelni. A tál alján összegyűlő zsírcseppeket nézte. Próbált nem gondolkodni. Nyílt a bejárati ajtó. Eszébe jutott, hogy nem zárta be. Hátrafordult, hogy lássa, ki jött. A férfi volt az. Nem változott sokat. Kopott bőrkabátjában állt az előszoba közepén, táska nélkül. A kutya körülugrálta. Még megismerte. Örült.
Nézte egy darabig, aztán visszafordult a tányérjához. A nagymama telefonált, a rádióban zene szólt, az udvaron veszekedtek. Evett. érezte, hogy a férfi kijött a konyhába. Felemelte a fejét, ránézett. Az a malacot bámulta a tálban. “Egyél” – mondta. A férfi mintha csak erre az egy szóra várt volna, a konyhaszekrényhez lépett. Tányért vett elő, kést, villát. Megterített magának, vett a húsból, a krumplipürével nem foglalkozott. Kenyeret keresett. Kinyitotta a kenyeres dobozt, de az üres volt. A nőre nézett, most először. A nő megfogta a tányérja mellett fekvő kenyérszeletet és egy félig lemondó, félig beletörődő sóhaj kíséretében a férfi elé tette. Nem várt köszönetet és nem is kapott.
Szó nélkül evett tovább. Félkész, soha ki nem mondott mondatok kavarogtak a fejében. Hosszan szépen és szabatosan szeretett volna beszélni, elmondani mindent magáról, az érzéseiről, arról a fiatal lányról, aki ő volt egyszer régen és szerelmesen, aki aztán egyedül volt sok-sok éjszakán. Az éjszakákról külön akart szólni, a magányról, az álmokról, a várakozásról és valami hülye, rég divatjamúlt vadromantikáról, ami a férfihoz kötötte, a férfihoz, aki százszor megbántotta és akinek százszor megbocsátott. A szeretetről akart beszélni és a bizalomról, de elfogyott a malachús. Felnézett, a férfi őt nézte. A szeme kék volt, mint egy tiszta tó, tiszta, min egy kisfiúé, aki tudja, hogy rossz volt, de azt is tudja, hogy képtelenség igazán haragudni rá. Egy bánatos félmosoly játszott a nő arcán.
A kutya a férfi lábához dörgölődzött, valami maradékot szeretett volna. A férfi megsimogatta a fejét. “Hiányoztam? ”- kérdezte halkan.