Különös konvoj járta be Európát. Na jó, legyünk tényszerűek: csak Magyarország egy részét. Három MEOSZ busz alkotta a konvojt. Gyengébbek kedvéért: Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége. A buszokon - mily váratlan fordulat - mozgássérültek és kísérőik. Franciák, magyarok vegyesen. Bordeaux-i és pesti, ELTE-s tanulók. Egy csereprogram résztvevői. Átlag tíz tolókocsis. Különös konvoj.
Hétfő este
Hatalmas, modern terem az ELTE-TTK lágymányosi épületének alagsorában. Üvegkupola fedi és szürkéskék ég. Előadás folyik. A tolmács félpercenként fésüli ki a haját a szeméből. Fáradt. Néhány ölben cigarettásdoboz, bevetésre készen. Néhány szemben francia és magyar nyelven ugyanaz az üzenet: legyen már vége. Az előbb valahol egy rejtélyes kéz felkapcsolta a villanyt. Legalább három árnyéka van minden tárgynak. Köhögések, néha lépések, suttogás. Most épp Finnországról van szó és a hycomatos WC-k kialakítására vonatkozó szabályokról. Finnország messze van, de most a WC még messzibbnek tűnik. Valaki kiment a teremből, talán épp Finnországba…
Az ég egyre sötétebb, a sóhajok egyre hangosabbak, a helyzetben egyre kevésbé találok bármit is, amit költőinek lehetne nevezni. A férfi, aki beszél, valamikor földtörténeti korokkal ezelőtt avval kezdte, hogy az eddig hallott előadásokkal ellentétben ő inkább egy vitát képzelt el. A bevezető mondattal biztos a Guinness-rekord megdöntésére készül. Valahol elvesztettem a fonalat és most nincs macska-kedvem, hogy a gombolyag után fussak.
Még estébb.
Valamikor negyed tíz magasságában esünk be a CEU (Közép-Európai Egyetem) kollégiumába. Vacsora 9-ig volt, az étterem ennek ellenére fogad minket - bár túlzás lenne azt mondani, hogy örömmel. Időközben megtudtam, hogy a franciák gépe vasárnap este két órát késett, egy csomag elkeveredett, az egyik motoros tolókocsi pedig elromlott. Egyébként minden rendben van.
Az ismerkedési est elmarad.
Kedd délelőtt
Csillagház. Fejlesztőiskola azok számára, akiket nem fogad más iskola. Most megmutatjuk a franciáknak, hogy nálunk is van ilyen. Csúcstechnológia, teljesen akadálymentes épület, tolókocsival is használható konyha. Minket, magyarokat ez azt hiszem, jobban lenyűgöz, mint a vendégeket.
Kedd délután
Judit, a főszervező- tolmács, vagy ahogy egyszer megjegyezte, desorganisator, a sofőr mellett ül a buszban. Hallgatja a családvédelmi és nem tudom milyen minisztérium kifogásait, hogy sajnos miért nem érnek ránk.
Odaérünk a sorompóhoz. "Bocsánat, de be kell jutnunk a parlamentbe" - mondja Judit és leteszi a mobilt. Az őr, pusztán hivatástudatból szívózik egy kicsit - két busz rendszáma volt csak leadva - de végül beengedi mind a hármat. A XVII. kapuhoz irányítanak minket, ott kiszállunk. A kapuban álló őr közli, hogy a XIII. kapuhoz kell mennünk. Gyalogtúra parlament módra, orkánerejű széllökésekkel kísérve.
A kapunál elveszik a táskáinkat, átvilágítják. Szigorú biztonsági ellenőrzés után bejutunk a hulladéktároló udvarba. Ott van ugyanis teherlift. Lassanként megszokom, hogy mindenhova hátulról, kerülő úton jutok be.
A parlament egyébként szép. Állítólag szerencsénk van, mert a kupolaterem éppen ki van világítva. Aztán mennünk kell, lejárt az időnk. Egy szigorú arcú katona hívja a liftet, de az nem jön. Megint hívja, de nem jön, csak egy másik katona. Egyikük elmegy megkeresni a liftest.
Valahol a folyosón nyílik egy ajtó. Egy biztonságis mögött feltűnik maga Orbán Viktor, a miniszterelnök. Arcán a tökéletes döbbenet. A biztonságis terelné félre a tolókocsisokat, a miniszterelnök pedig azt hajtogatja: "elférek, elférek, jó napot!" Köszön, hát visszaköszönök. Miután elmegy, a franciákkal is tudatjuk, hogy ez volt a miniszterelnök. Fiatal - jegyzi meg egyikük.
Végül a lift is befut. Csak a liftkezelő ment el. Lejárt a munkaideje.
Szerda
Nem az autópályán megyünk, mert az autópálya drága. A harmincas út meg zsúfolt, de legalább van idő beszélgetni. Megállunk egy benzinkútnál és megvárjuk a másik két buszt. Lemaradtak, de nem maradtak le semmiről.
Egy óra körül érünk Egerbe. Szűk kis utcákon hátba támadjuk a várost. Kultúrprogram helyett egyenesen ebédelni megyünk. A Colt étteremben már várnak minket. Mint egy szokatlan használat teszt: egy asztallap szolgál rámpaként. Az étterembe belépő vendégek arca is megérne egy külön pszichológiai tanulmányt. Azt hiszem, Egerben sem mindennapos látvány tíz tolókocsi.
Séta. Kis híd vezet a Dobó tér irányába. Van azonban egy kis probléma. Úgy három lépcsőfoknyi. De semmi baj. Kölcsönkérjük az asztallapot az étteremből. Semmilyen biztonsági szabványnak és akadálymentesítési előírásnak nem felel ugyan meg, de legalább egy lépcsőn kell csak emelni a tolókocsikat.
Átvágunk a Dobó téren és kultúrtörténeti szempontból kiemelkedő fontosságú épület felé tartunk. McDonald's. Közel s távol az egyetlen hely, ahol a WC használható tolókocsival. Szépen, jól nevelten sorba állunk a bejáratnál, egyesével megyünk be. Utolsó voltam, mire bementem, a vendégek már látszólag beletörődtek, hogy ma van szabadnap az őrültek házában.
S ahogy az általában lenni szokott, a biológiai szükségletek kielégítése után a szellem is szerepet kaphat. Bazilika. Felhők gyülekeznek. Az égen és az arcokon. Az egyik hátsó bejáratnál két deszka van a lépcsőre fektetve, felhajtó gyanánt. Sacc per kábé 75 fokos szögben lejt. Felfelé. Akadálymentesség kelet-európai módra. Sose volt erősségem a fizika, de azt minden számolás nélkül is látom, hogy ez a lejtő túl meredek ahhoz, hogy csak úgy feltolják rajta a kocsikat. Engem is inkább emel, mint tol két buszsofőr. A száz kiló önsúlyú motoros kocsikkal már ez se megy. Végül két kivétellel, ölben hozva vagy két oldalról támogatva mindenki bejut. A sofőrök és a segítők szusszannak egyet.
A sarokban egy automata áll. A használati utasítás szerint száz forint ellenében egy percre kivilágítja a templomot. Abszurd, de nagyon.
Fakultatív programként végignézem, ahogy az egyik francia fiú kifele menet félig hátra, félig oldalra leborul a lépcsőn. Elkezdem tervezgetni, hogy hogy is fogom eltölteni életem hátralévő részét a félhomályos Egri Bazilikában.
Szerda este
A Szépasszonyvölgyben vacsorázunk. Borkóstoló. A pince - kellemes meglepetésként - földszintes. A bor finom. Ránk fér egy kis lazítás. (Időközben megjártuk a görög-keleti templomot is. A templom a hegyoldalba épült, az ezúttal teljesen természetes lejtőn ugyanaz a fiú járta meg, mint a Bazilikánál.)
Tíz után indulunk haza, néhány liter borral gazdagabban.
Rendőrök állnak az út szélén. Megállítanak minket, elkérik a papírokat. Aztán mehetünk tovább.
Rendőrök állnak az út szélén. Intenek, hogy továbbmehetünk. Ők a mögöttünk jövő buszt állítják meg.
Rendőrök állnak az út szélén. Megállítanak minket, elkérik a papírokat. A sofőr megkérdezi, hogy sokan vannak-e még Pestig. Azt mondják, igen.
Többször már nem állítanak meg.
Csütörtök délelőtt
Neves vendég a CEU kollégiumban. Szekeres Pál. Az Ifjúságvédelmi és Sportminisztériumból. Egy humoros hangvételű beszélgetés, ami túl sok konkrét információt nem tartalmaz. A beszélgetés után, már szűk körben megegyezünk abban, hogy a hivatali funkciót betöltő emberek - az illetékes elvtársak - művészi szinten tudnak kitérni a válaszadás elől. Ez persze nem meglepő.
Csütörtök délután
A Váci utca környéke és a Duna korzó azt hiszem, azon kevés helyek egyike Pesten, ahol semmin sem csodálkoznak már. Itt kevesebb döbbent arcot látunk talán.
Baj csak a rendőrökkel van - már megint. A zebránál vált a lámpa, sajnos pont pirosra. Néhány tolókocsi még csak az úttest felénél tart, a harc az autókkal kissé egyenlőtlen lenne. Judit - halált megvető bátorsággal - kiáll az út közepére, hogy leállítsa a forgalmat. Egy rendőrautó áll a zebránál, a rendőr kiszáll. Azt hittük, segít, de csak veszekedni kezd. Hogy nem lehet fenntartani a forgalmat. Szolgálunk és… mit is csinálunk?
A Tanács kőrútnál szerencsére nincs baj a zebrán való átkeléssel. Ott nem zebránál megyünk át. A zebrához ugyanis két jó magas járdasziget is társul a villamossín két oldalán - találóbb lenne puputevének nevezni. Így rögtönzött "fuss" az életedért versenyként a visszaforduló sávnál megyünk át.
Csütörtök este
A Madách téri Wild at Heart tulajdonosa csendes beletörődéssel nézi különös vendégeit. Tíz óra után elég emelkedett a hangulat és az alkoholszint ahhoz, hogy a franciák táncolni kezdjenek - aztán mi is. Lelkesedés több van, mint hely. Kezdem megszokni ezt a táncnak nevezett mozgást és az emberek arcát, ahogy mit sem sejtve belépnek.
Péntek délután
Bocsa. Nem a medvéé. Ez más. Ez sport. Furcsa, ugye? Nem túl ismert. Pedig olimpiai sportág. Paralimpiai. Egy kis fehér labda kell hozzá, kilenc kék, kilenc piros és két csapat játékos. Minél közelebb kell gurítani a saját csapatunk labdáját az elsőként elgurított fehérhez. Egyszerű. Amikor - kis kitérő után - a mexikói úti iskola tornatermében a kezdőcsapatban találtam magam, kezemben egy piros labdával, nem tűnt ennyire egyszerűnek.
Péntek este
"Ez szinkronizált?" - hangzott el a kétségbeesett kérdés a Corvin multiplexben. Francia filmnapok. A nézők háromnegyede francia. Az előadás után már hiábavaló volt minden reklamáció. Miért nem jöttünk ki előadás közben - mondták. Érdekes lett volna…
Szombat délelőtt
Egy pesti út kihagyhatatlan része a sétahajózás a Dunán. És a sétahajók kihagyhatatlan része a lépcső a bejáratnál. Na igen. A kettő kicsit üti egymást. De ez a hét azt hiszem, erről szólt, hogy akadályokkal találkozunk és aztán kisebb - nagyobb kavarodások árán túljutunk rajtuk. Ilyen volt ez is.
Szombat este
A csere értékelése - hangzatos cím. Még hétfőn megkérdezte egy lány, hogy mi a franciák véleménye az akadálymentesség kérdéséről Magyarországon. Az értékeléskor kellett volna feltenni ezt a kérdést. Megvolt róla a véleményük. Eljutottak ahhoz a fantasztikus következtetéshez, hogy Pesten egyedül, tolókocsival nem lehet még ma sem boldogulni. És ezen csodálkoztak. Azt mondták, problémák náluk is vannak, de azért kevesebb. Hát majd júliusban megnézzük. Elvégre csereprogram ez, vagy mi a szösz.
(Megjelent: ELTE-TFK, Csakazértis c. újság, 1999.)